Üdvözlünk honlapunkon,
Truczka Balázs vagyok az Aptim tulajdonosa és alapítója. Én magam több mint 20 éve dolgozom a Microsoft területen informatikusként. Már az egyetemi tanulmányaim mellett elkezdtem a szakmát művelni, majd az egyetem után a Microsoft munkatársa lettem. Nemsokkal ezután már szabadúszó vállalkozóként dolgoztam a magyar nagyvállalati piacon. Monitoring, SLA mérések és BI riporting területeken.
2009-ben alapítottam az Aptim Kft-t, amely hivatalos Microsoft „megoldásszállítóként” lépett piacra. Továbbra is a nagyvállalati szféra volt a célközönségünk. A monitoring mellett elkezdtük szélesíteni portfóliónkat, az általános szerverüzemeltetés felé. Néhány év után dinamikus növekedésnek indultunk, az ügyfélkörünket, a porfóliónkat, és a csapatunk létszámát tekintve.
Mára a fent említett területeken kívül, jelentősen bővítettük a területeinket, főként a felhő alapú technológiákat tekintve. Szolgáltatásainkról itt olvashatsz bővebben.
2020-ban egy régi jó barát Rubóczki László tulajdonosként bekerült az Aptim életébe, hogy legújabb célkitűzéseinket közösen valósítsuk meg. Ma már számos referenciával, projekttel a hátunk mögött, széles portfólióval az új célunk a nemzetközi piac meghódítása.